Mint ahogy ígértem, a blogon helyenként szubjektív vélemények fognak röpködni. Nos, a mostani postomban még nem akarok véleményeket osztani, majd ha olyan hírrel találom szembe magam amitől tényleg kivetem magam az ablakon, na majd akkor eljön ennek is az ideje, így most nyugalmas kedvemben, inkább mesélek, mert elvégre ez egy blog :)
Chio In-Game
2005 augusztusában kezdtem el először gémelni egy magyar tört World of Warcraft szerveren, azzal az előítélettel, hogy én eddig utáltam a Warcrafteket és mekkora hulladék lehet az egész WoW. Hát nem kellett ennek a megcáfolásához több 10 percnél, mert olyan szinten fogott meg a játék, ahogy más játék még soha. Élveztem, ahogy human kezdőterületre lépve néhány játékos a földön ülve beszélgettek és olyan hangulatot adott ez a játéknak, amit máshol még nem láttam. Gyorsan társakra akadtam és egy 60-es Night Elf Warrior elhúzott Burning Steppes-re, ahol megléptem a level 20-at nagyjából pár óra alatt. Itt meg kell jegyeznem, hogy ez a tört szerver annyira, de annyira bugos volt, hogy 60-as warrior mobjába ütve megkaptam a mobért járó teljes xp-t és ezenkívül még rengeteg dolog teljesen bugos volt a szerveren, de ezt inkább nem elemezném ki, mert "private servers suxx". Elvoltam így egy darabig, ha jól emlékszem level 32-ig, mint Breeze, Human Mage, a szövetség védelmezője. Na aztán mikor ezen a szinten először voltam kiváncsi, hogy milyen hely is Orgrimmar, egy szerverhibának köszönhetően beragadt a karakterem a városba és WoW Errorral állandóan kidobott a töltőképernyő után. Persze rettentően ideges lettem, hogy 32-es szintig elvittem a karakter és most nem tudok játszani. Új karaktert nem akartam kezdeni, a mágusomat akartam. A szerver adminjai csak több héttel ezután javították ki a bugot, de én ekkor már útban voltam az eredeti WoW felé, egyik ismerősömnek köszönhetően. Első eredeti karakteremet az Argent Dawn szerveren kezdtem, egy Night Elf Hunter néni bőrében. Nagyjából háromnegyed évbe telt a karakterrel elérni az akkori legnagyobb szintet, a 60-at. Akkor kezdtem el először a pvp-vel foglalkozni, így a nyári szünet alatt pár hét alatt megszereztem a pvp rank 7-et, amire nagyon büszke voltam. Knight-Lieutenant Ekhena, OMG! Másik ismerősöm hordásként játszott a Ragnaros szerveren és mikor nem játszottam a hunteremmel, a Ragnaroson fejlődtem egy Tauren Warriorral. A warrior lassan, de folyamatosan fejlődött, a BC előtt 3 hónappal elérte a 40-es szintet. Közben a hunteremet már nem élveztem olyan szinten, mint azok előtt, így imidzset váltottam és a hunterem összes cuccát eladva vendornak az ebből befolyt pénzt osztálytársamnak eladtam egy GameCardért cserébe (azért ez sztem kész xD). Tehát átpártoltam a sötét oldalra és megrögzött alligyilkos lettem. A BC megjelenésének napján ugyan csak 52-es voltam, de iskola után rohantam az 576-ba, hogy megkapjam az első kiegészítő lemezt és ezzel belépőm legyen Outlandre. 1-2 hét alatt ki is jutottam Outlandre, majd körülbelül erre egy hónapra a level 70 is megvolt. End-game célomnak a PvE-t választottam, jelentkezésemet benyújtottam két guildnek és szerencsémre az egyikbe felvettek. Beosztásom szerint második warrior tank voltam, alias valami Off-Tank és sikereket értünk el a guilddel Karában és Gruulnál is. Nagyjából 1-1,5 hónap telt el és a guild egyesült az akkor megszűnőben lévő Fallen guilddel. Ezek után kevesebb szerepet kaptam tankolás terén és sok raiden dpsként jelentem meg. Néhány hónappal később a guild feloszlott, én a haverjaimmal csináltam egy kisebb pvp guildet. Ekkor kezdődött el nálam a pvp korszak és pár hónappal később helyet kaptam a szerver második legjobb progressével rendelkező magyar guildjében, de a pvp-ről nem mondtam le. Hetente többször, 4-5x is talenteltem pve fury és pvp arms talent között, de utólag nem sajnálom, mert volt egy jó arénás gearem, egy jó fury gearem is és egy tűrhető tank gearem is. Karácsonykor lejárt a GC-m és iskola tanulmányaim nem úgy sikeredtek, ahogy én szerettem volna, tehát a WoW-ot elfeledtem pár hónapra...legalábbis ez volt a terv. Igaz nem fizettem a WoW-ot, de az ekkora már bugmentesebb törtszerverekkel kezdtem el foglalkozni. Voltam szerveren admin is, játékos is. Közben a Terms of Use-t megszegve accountomat meghírdettem, ami hamar vásárlóra talált. Idén március végéig tört szerveres szöszmötölésekkel töltöttem el időmet, míg régi barátommal elhatároztuk, hogy újrakezdjük a játékot a szövetség oldalán egy új célt lebegtetve szemünk előtt. Így született meg március végén első rózsaszín gnóm mágusom, Trufusz és barátom human rogueja, Typher. Célunk, hogy ezzel a párossal level 70-en jól érezzük magunkat arénában és skillünk szerint sikereket érjünk el. Jelenleg 53-asak vagyunk és várjuk már nagyon a régi 70-es korszakot.
Ez a ma, tömören ez a WoW-os pályafutásom, remélem nem untattalak titeket. Azért szerettem volna ezt mind elmesélni, hogy tudjátok, taurenem volt és most gnómpárti vagyok, tehát meglehet, hogy bort iszom és vizet prédikálok. :)
Körülbelül hetente tervezek majd egy ilyen in-game Chio, vagy Trufusz féle bejegyzést írni, és szerintem ennek kezdéséhez legjobb egy ilyen múltba visszanyúló iromány volt.