Nerf!

Nerf!

Nerf!

Addon ajánló: QuestHelper

2008. április 27. - Chioo
Bátran mondhatjuk, hogy a QuestHelper a WoW addonok közül az egyik legkorszakalkotóbb kiegészítő. Az addon fejlesztése 2007. novemberben vette kezdetét. Azóta a negyvennegyedik frissítésnél tart a fejlesztő. Ez alatt a fél év alatt csak a curse.com-ról, több mint 2 és fél millió letöltés történt és mostanra a Curse napi letöltések toplistájának egyértelmű vezetője.
Akik esetleg nem ismernék ezt a csodás addont, azoknak most röviden bemutatom.

A QuestHelper, mint a neve is elárulja, a questek segítésére szakosodott. Ezt olyan módon teszi, hogy minden felvett quest után a mapon egyből kijelzi, hogy hol és hogyan kell teljesíteni a küldetést. Az addon nagy segítség groupban fejlődők számára is, mivel a partytagok küldetéseit alapbeállításként kijelzi és a questjeik állapotát is. Több felvett küldetés esetén megrajzol légtérben egy útvonalat, amit ő ajánl teljesítési sorrendnek. A mapon megjelenő kis képek aszerint változnak, hogy a quest milyen fajta (kill, itemfelvevős, repufarmolós, stb.), grouptagnak meg van-e és kész-e. Szinte az összes questet ismeri és ezeket pontosan jelzi, nagyjából 100 questből 1 olyan van amit vagy valami oknál fogva nem ismer, vagy hibásan jelez. Ettől fogva vége a régi Wowheades és Thottbotos korszaknak, legfeljebb vészhelyzet esetén lesz szükséges felkeresni benne egy-egy questet. Ráadásul egy kezemen tudom megszámolni, hogy groupos fejlődésünk 54 szintje alatt hányszor kellett felkeresni questet Wowheaden. Egyszerűen awesome és must have minden karakter fejlődéséhez.

Néhány kép az addonról akció közben:

A bejegyzés trackback címe:

https://nerf.blog.hu/api/trackback/id/tr50444368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vigyor 2008.04.27. 22:38:10

jó ajánló, énis használom csak annyit tennék hozzá hogy a partytagnak csak akkor mutatja a progreesét ha neki is megvan az addon, egyébként nem

mizrolist 2008.04.27. 23:18:09

Jobb szeretem a saját adataimat használni, ezért van fent a Cartographer_QuestObjectives nálam... no meg a jó öreg Lightheaded és MobMap, ha valamiről még nincs adatom :)

liathas 2008.04.28. 07:37:55

OMG! én is használok addont de erről nem is tudtam...ideje beszerezni :O

Testör 2008.04.28. 08:57:44

Először is grat a bloghoz :) tetszik a design. Másodszor tényleg usefull addon én most húzom fel ennek segítségével a karimat, és hála ennek az addonnak 4 nap played és már 60as is a kicsike.

Szentpeter 2008.04.28. 11:16:58

THX, nem hallottam még róla, ideje kipróbálni az 53 kis huntimon.

Maudius 2008.04.28. 11:59:23

hasznos kis addonnak tűnik, lehet érdemes lenne kipróbálnom

-jul- 2008.04.28. 12:23:44

Először kicsit szomorú voltam, hogy nem lehet lerántani a wowaceupdater-rel, de basszus az új idők szele! Van GIT repo! Még nem láttam az addont, de máris szeretem!

Killsometime 2008.04.28. 14:03:31

Valóban nagyon jó, nekem bevállt, csak ajánlani tudom mindenkinek ;) grat a bloghoz nagyon tetszik csak így tovább.

Typher 2008.04.28. 17:35:21

Jó kis addon srácok/lányok sztem érdemes használni ha tolod a q-kat illetve a lvl-t

Loverman 2008.04.28. 19:35:06

Istentelen jó!!!!!
süti beállítások módosítása